Kiss Gábor Mátyás önéletrajza

A nevem Kiss Gábor Mátyás. 2000. október 22-én születtem Budapesten. Születésem óta Budaörsön élek, ikertestvéremmel és szüleimmel.
Nyolc éves korom óta írok és mindig is a fantasy világban éreztem magam otthon. Már hat éves koromban tudtam, hogy azért szeretnék iskolába járni, hogy megtanuljak írni és olvasni. Másodikos koromban belekezdtem egy képregénybe, de mivel nem tudtam jól rajzolni, felhagytam a firkálgatással és elkezdtem könyvben megírni a történetet. Másfél év alatt készültem el vele, s ekkorra a stílusom nagyon megváltozott, így már nem tetszett az eleje. Ez nem szegte kedvem. Új könyvbe kezdtem bele, melynek ötlete a testvéremtől származott. Gondolkodtam a történeten, s a fejemben hamar összeállt a könyv, ezután elkezdtem megírni. Az első könyvhöz képest viszonylag hamar, feleannyi idő alatt készültem el. Ekkor voltam11 éves, de könyv formájában csak 12 éves koromban jelent meg. Ezután belekezdtem a folytatásába.
Rendező, színész, producer, forgatókönyvíró és hangmérnök szeretnék lenni. S ezért teszek is, rendszeresen járok szakkörökre, Hangolóra és Diákszínpadra is.

Nincsenek megjegyzések: